Biográfia |
"1988 őszén találkozott
egymással Hódmezővásárhelyen Horváth Attila (Atya) és Béni István (Egér),
de akkor még nem lehetett előre látni, hogy ez a páros ilyen sokáig fog
együtt dolgozni. Öt dobos, három gitáros, és két szájharmonikás kellett
ahhoz, hogy hat évvel ezelőtt kialakuljon a jelenlegi formáció. Béni
István - gitár,
ének (1988) Az új anyaggal párhuzamosan a
zenekar uplugged műsorral is készült, sok helyen - főleg kis kocsmákban
- így léptek fel. A zenekar egyre érettebb, összeszokottabb lett, és mind
zeneileg, mind a koncertrutint illetően sokat fejlődött. Nagyon lendületes,
profin megszólaló koncerteket adnak, a saját dalokból álló műsoruk igazi
csemege a rock-blues kedvelőinek. A most 20 éves zenekar a Jubileumi koncertre
időzítette a Menekültek klubja című album bemutatóját. Sajnos erre a lemezre
is 6 évet kellett várni (mint az előzőre), de ez meg fog változni, mivel
már készülőben van egy akusztikus hangzású lemezanyag, melynek érdekessége,
hogy bendzsó, mandolin és más autentikus hangszerek is szerepet kapnak
az albumon. Ebből a mostani lemezen is hallható némi ízelítő. |